Aludtam. Végre gondtalanul. Arra ébredtem, hogy valaki
a fejemet cirógatja. Zelo volt az. Ott feküdt mellettem és mosolygott rám. Kis
fiús arca csak úgy ragyogott a napfényben.
• Szia. - köszönt és megpuszilta homlokomat.
• Zelo. - parancsolni akartam könnyeimnek, de
nem tudtam. Zokogni kezdtem. Ne haragudj rám Zelo. Csak ez járt a fejembe.
• Mi a baj?
• Semmi. – szipogtam.
• Ne sírj. - magához ölelt. - Tudom mostanában
nagyon elhanyagoltalak és kérlek, bocsáss meg ezért. De annyira fáradt voltam.
Tudnod kell te vagy nekem mindennél a legfontosabb. Nem akarlak elveszíteni. -
egyre jobban gyötört a bűntudat.
• Hiányoztál Zelo ezt tudnod kell. Nagyon
szeretlek. Kérlek, ne legyél többet ilyen velem. Több időt is tölthetnék
együtt. Most úgysem dolgoztok egy ideig vagy igen?
• Nem. Holnap lesz egy koncert és kész. De tudod
mit. Tudsz gördeszkázni?
• Nem tudok. - feleltem nevetve.
• Gyere. Kimegyünk a parkba és megtanítalak.
• Most?
• Igen. Gyere, öltözz. Vagy nincs kedved hozzá?
• De hogy nem. - Zelo felpattant az ágyról és
indult az ajtó felé. - Zelo várj meg!
A park helyett elmentünk egy régi benzinkút
parkolójába deszkázni. Zelonak nagyon jól ment, de nekem nem. Mindig elestem és
mindig az lett a vége, hogy Zelo röhögött rajtam.
• Te ezt élvezed mi? - kérdeztem tőle nevetve.
• Még szép. Megígérem nem nevetek többet rajtad.
Na, még egyszer próbáld meg. - abba a pillanatban el is estem. Zelo persze
megint nevetett. Nem is ő lenne, ha nem nevetne.
• Azt mondtad nem nevetsz. - indultam felé ő
pedig el kezdett futni. Utána futottam, de nem sikerült elkapni. Azt
színleltem, hogy meghúztam a lábam és erre ő már oda jött hozzám. Mikor
leguggolt mellém rá ugrottam és a földre tepertem.
• Te kis boszorkány.
• Ne nevessél. - mondtam neki röhögve.
• Mert mi lesz? - most én kerültem a földre.
Megcsókolt és végre szenvedélyesen. Éreztette velem, hogy még mindig szeret. Én
hülye meg amit levágtam ma YongGukkal. Nem vagyok normális. De csak az járt az
eszembe, hogy Zelo elhanyagolt és kellett valaki, aki nem. - Gyere szerintem
jobb lesz, ha most azonnal haza megyünk. - rám kacsintott. Mintha mi sem
történt volna, úgy viselkedik. Hogy tud ilyen lenni? Elfelejtett volna mindent,
amit az elmúlt egy hónapban tett volna velem? Megérkeztünk a házhoz. Zelo kézen
fogva vezetett be, de az ajtóba megálltam.
• Zelo nekem ez így nem jó. Úgy viselkedsz
mintha mi sem történt volna. Tudom, nem kérhetlek számon, mert én se vagyok
különb és sajnálom. De kérlek, mond meg őszintén szeretsz te engem?
• Jessica fáj, hidd el, hogy úgy viselkedtem veled,
de igen szeretlek, és most próbálok mindent jóvátenni. Kérlek, szépen ne
haragudj rám.
• Nem haragszom.
• És amúgy is úgy érzem elmulasztottam pár
kötelességemet.
• Mit? - kérdeztem tőle értetlenül.
• Gyere meg mutatom. - megfogott felvett és
megcsókolt. Addig csókolt, amíg be nem értünk a szobába. Letett az ágyra és rám
mászott. Nem akartam, hogy ő irányítson én akartam. Lelöktem magamról és én
másztam rá. Ráültem és leráncigáltam róla pólóját. Apró csókokat leheltem mellkasára,
amit ő kisebb nyögésekkel díjazott. Lenyúltam nadrágjához. Nem engedte és
megint én voltam alul.
• Zelo…
• Nem bírom tovább. - levette pólómat,
melltartómat. Először csak simogatta a hasamat és a melleimet, de utána már ő
is csókolgatott. Nyakamat harapdálta, szívogatta megint és nem haladtunk előre,
ami egy kicsit kezdett idegesíteni.
• Zelo kérlek
• Mit? - kéjes vigyorral kérdezte meg.
• Kérlek.
• Mit? - megkérdezte újból. Lenyúltam a nadrágjához,
de nem engedte. - No, no kislány. - lentebb ment egészen le a nadrágomhoz.
Levette rólam és a sajátját is levette. És még most se. Kínzólassúsággal
cirógatta, csókolgatta a hasam.
• Zelo kérlek.
• Nem még. - meguntam letepertem és rá ültem.
Ráültem és lovagoltam rajta. - Ezt már szeretem. - egyre gyorsabbra vettem a
tempót. Én is és ő is nyögöttünk s már nem sok kellett, hogy elérjem azt, amit
mindig is el akartam. Zelo levett magáról és lefektetet az ágyra úgy hatolt
belém férfiasságával. Nem kímélt megint kegyetlenül játszott velem. - Jessica…
- már megint nevemet kiabálta. - el kell… hinned nagyon szeretlek… Ahhh nem…
igaz. Nagyon… hiányoztál.
• Kérlek…még. - nem kiabáltam csak csöndbe
mondtam neki. Tudom, hogy szeret, de akkor is nem mentség, amit csinált velem.
Kínzott és kegyetlenebb volt, mint Rido. Szívemet törte szét minden egyes tettével,
de akkor is kész voltam neki újból megbocsátani. Újból és újból oda akartam
magam adni neki. Hadd legyek az övé, csak az övé. Elélveztünk mind a ketten.
Betakart és elaludtunk.
Még mindig aludt mikor felkeltem. Este volt már.
Felvettem pólóját és kiültem a teraszra. Néztem a Holdat, ahogy uralja az eget.
Hiányoznak a többiek. Nagyon is. Mi lehet most velük? Tudnak róla, hogy már
megint megöltem egy embert? Legutóbb mikor ez történt majdnem megölt a
szövetség. Kazuya mentett meg. Ő volt a legjobb barátom. Ő tanított meg
mindenre. Talán már feleségül is vette Yukit. Annyira szerette azt a lányt.
Gyönyörű az égbolt. Csillagok rendezetlenül sorakoznak és egyik fényesebb a
másiknál. Mikor legutóbb meg akartam őket számolni a démonjaimmal küszködtem.
Magányos voltam és nem akartam senkivel se beszélni. Most nem vagyok, magányos
csak nem tudom, mit kezdjek az érzéseimmel. Kétfelé húz már a szívem. A
legerősebb és legbiztosabb Zelo de YongGuk iránt se vagyok már közömbös.
• Jessica. Nem tudsz aludni?
• Nem YongGuk nem tudok.
• Zelo?
• Alszik, mint a bunda.
• Hát hallottunk mindent.
• Jaj YongGuk annyira sajnálom.
• Felejtsd el! Ne kérj bocsánatot. Ha szerelmes
az ember, akkor szerelmes. De ne felejtsd el, hogy én is az vagyok és bármit
megtennék érted. Zelo csak kihasznál, vedd észre. Eleinte lehet, hogy szeretett,
sőt biztos, de ma már nem hiszem. Nem akarlak, tőle elvenni messze álljon, ez
tőlem csak nem akarom, hogy összetörj. Szeretlek, érted? S azt akarom, hogy
boldog legyél.
• YongGuk értékelem, hogy ilyen őszinte, vagy de
én és te csak legyünk barátok egyelőre. Oké?
• Jessi rám számíthatsz, ha bármi bajod lenne.
• Tudom. Bemegyek jó, mert ha felkel, és nem talál,
ott elég morcos tud lenni.
Zelo:
Reggel volt mikor felkeltem. Nem tudom már mikor
aludtam ilyen sokat egyszerre. Jessica még aludt mikor ébredeztem. Rajta volt a
pólóm. Imád a ruháimban aludni, amit én nem is bánok. Felvettem bokszerem és
kimentem a konyhába. Össze akartam valamit ütni Jessicának de nem tudtam, hogy
mit kéne. JongUp, YoungJae és YongGuk már ott ült az asztalnál.
• Sziasztok. - köszöntem a fiúknak.
• Szia, Kölyök. - köszönt JongUp és YoungJae.
• Na, kibékültetek? - kérdezte JongUp.
• Ki - mondtam büszkén.
• És jó volt? - kacsintott YoungJae
• Igen.
• Na, én erre nem vagyok kíváncsi. - szólt közbe
YongGuk. - Ide figyelj Zelo. - Zelo??? Eddig mindig kölyök voltam. - Ha már csinálod,
akkor halkabban, ha lehet, mert nem vagyok kíváncsi rá. És mondok neked még
valamit ha Jessicanak bármi baja lesz, mert te kihasználod, véged van
megértettél? Ő nem egy játékszer, amivel úgy játszol, ahogy akarsz.
• YongGuk te hülye vagy. Miért használnám, ki
mikor szeretem? Féltékeny vagy? Van egy rossz hírem Jessica az enyém.
• Hidd, el bármikor meg tudnám szerezni ha,
akarnám. De most inkább megyek, nem akarok élménybeszámolót hallgatni. Este
találkozunk a koncerten. Ja és Zelo most nagyot csalódtam benned.

