13.rész: Vallj!

 

Készülődtem a suliba. Semmi kedvem nem volt iskolába menni de Zelo-t látnom kell még egyszer utoljára. Nem tudtam éjszaka aludni csak forgolódtam. Mindig ő járt az eszembe. Akárhányszor felkeltem mindig el kezdtem keresni, de ezeknek az lett a vége, hogy álomba sírtam magam. Megfésültem hajam, felvettem táskámat és indultam a suliba. Egészúton azon gondolkodtam vajon mit fogok neki mondani. De végül addig jutottam el, hogy nem csinálok semmit. Nem fogok, hozzá szólni nem nézek rá és levegőnek fogom nézni. Ez lesz a legjobb. Megint elkéstem a suliból. Már rég bent volt mindenki a teremben mikor beértem.
• Elnézést a késésért tanárnő.
• Jessica nem igaz, hogy nem tudsz időbe bejönni az órákra.
• Elaludtam tanárnő elnézést.
• Mit csinálsz te éjszakánként, hogy mindig elalszol?
• Igen Jessica nem JiYong-al kéne, fetrengened akkor talán tudnál aludni is. Hülye ribanc. - szólt be az egyik csaj.
• Adok, én neked mindjárt olyan hülye ribancot te szerencsétlen ki éhezet szűzkurva. - indultam volna felé, hogy megütöm de Zelo megfogott.
• Nem éri meg Jessica. Ne tedd. Gyere, ülj le. - leültem.
• Ezért még számolunk. - szóltam a lánynak. A táncomra kaptam egy ötöst, de nem lett olyan amilyenre én akartam csinálni. Zelo-t néztem állandóan és az járt a fejembe, hogy ma látom utoljára. A szünetet az öltözőben elbújva töltöttem. Megvártam, míg minden lány kimegy és utána mentem be átöltözni. Mikor végeztem lefeküdtem a padra és a plafont bámultam. Valaki bejött én pedig gyorsan felültem. Zelo volt az.
• Te mit keresel itt Zelo?
• Szeretnék veled beszélgetni.
• Nincs miről Zelo. - felálltam s megint az ajtó felé vettem az irányt.
• Na, jó nekem ebből most van elegem. Most nem érdekelsz, velem jössz. - megfogta kezem kiráncigált a suliból és bevágott egy taxiba. Elmondta a címet a sofőrnek és már indultunk is.
• Ez emberrablás ugye tudsz róla.
• Nem érdekel.
• Zelo engedj el vagy kiugrom.
• Nem fogsz, te kiugrani azt garantálom. - levette a táskám két pántját és összekötötte az egyikkel a lábam a másikkal a kezem.
• Zelo te nem vagy normális. - próbáltam leszedni magamról, de nem tudtam túl szoros volt. Meg érkeztünk a B.A.P dorm hoz és még most sem engedet el. Felvett és úgy vitt be nehogy megszökjek. - Zelo engedj el vagy sikítok. 
• Azt próbáld meg. - felértünk és a többiek is otthon voltak.
• Hát ti? – kérdezték megdöbbenve.
• Ne zavarjatok. - szólt Zelo idegesen és vitt a szobája felé.
• Segítsetek, kérlek ez megőrült.
• Befejezd. - parancsolta Zelo. Bevitt a szobájába és leültetet az ágyára. – Na, ide figyelj addig nem engedlek el amíg el nem mondasz mindent.
• Pedig akkor sokáig itt fogunk ülni.
• Én ráérek.
• Én is. - 4 órát ültem vele szemben, de nem szóltam egy szót se. Hogy is mondhattam volna el neki azt a sok szörnyűséges dolgot, amit láttam, tapasztaltam és tettem. Kényszer alatt éltem, de ha nem hódoltam volna be, akkor most nem ülhetnék itt vele szembe. Nem csókolhattam volna meg és nem ölelhettem volna át. Az emlékeim között nem lenne olyan név, hogy Zelo. Ő nem lehet olyan, mint én. Nem tudhatja meg milyen a másik élet. Neki ártatlannak és gondmentesnek kell lennie, hogy tudjak mibe kapaszkodni, ha érzem, kezd az életem ki siklani a helyes útról. Ő az én védő angyalom, nem ronthatom el a sok rosszal.
• Na, jó nekem ebből elegem van. 
• Ennél azért komolyabb kihallgatásokban volt már részem. – mosolyogtam hátha megenyhül és nem fog többet faggatni.
• Ne szemtelenkedjél.
• Mert mi lesz? - huncut mosoly húzódott a száján.
• Ne akard meg tudni. Mesélj, kérlek.
• Mit akarsz tudni?
• Mindent. Miért hagytad abba?
• Lebuktam. – sóhajtottam fel. Itt az idő nincs vissza út. Tudni akar, mindent én pedig nem tehetek ellene semmit. Szeretem, és nem akarom, hogy azt higgye, hogy csak játszom vele.
• Mivel?
• Drogot kellett árulnom. Már, mint nem nekem kellett volna hanem Naoya-nak de tőrbe csalt. A rendőrség engem kapott rajta. Egy házban volt az a hely ahol mi a drogot árultuk. Nem kellett kimenni az utcára. A rendőrség kapott egy fülest, hogy drogot árulunk. Naoya tudta, hogy oda fognak jönni a rendőrök úgy, hogy egy indokkal lelépett még időben.
• Hogy menekültél meg?
• Erre nem vagyok büszke. - lehajtottam a fejem. - Lemészároltam mindenkit. – megdöbbent, szemei kikerekedtek. Nem tudott hirtelen mit mondani. Megint csönd telepedett ránk.
• Máskor is kellett ölnöd? – kérdezte csöndbe.
• Engem ezért vettek fel.
• Azért, hogy öljél?
• Erre születtem. Akarsz még valamit tudni?
• Igen. Naoya-val mi lett?
• Meg akartam ölni, de nem tudtam megtenni. A főnök az apja ő pedig nekem olyan volt mintha az apám lett volna. Megígérték, hogy nem fognak bántani és zaklatni. Engedj, el most már kérlek.
• Jessica. Szeretlek még ezek után is. Nem hiszem el, hogy utálsz, nem hiszem el, hogy undorodsz tőlem. - kioldozott és átölelt.
• Zelo én itt akartalak hagyni. Nem akartam, hogy bármi bajod legyen.
• Nem lesz. - végre újra megcsókolhattam. Most már szenvedélyesen, vadon. Kezem lefelé vándorolt nadrágjára ő pedig a pólómtól fosztott meg. Kikapcsoltam övét, lehúztam sliccét majd bele nyúltam nadrágjába. Halk nyögés hagyta el a száját. Letepert az ágyra és megfosztotta magát felesleges ruháitól. Levettem magamról nadrágomat mikor csörrent a telefonja. - Hogy a rohadt k…. életbe. Nem hiszem el, hogy mindig engem kell szívatni. Igen. - szólt bele mérgesen a telefonba. - Óóó elnézést uram. Igen természetesen. Holnap? Rendben. Akkor holnap. Viszonthallásra. Áááá ezt nem hiszem el. Mindjárt jövök. 
• Oké. - felhúzta a nadrágját és ki sétált az ajtón. Lefeküdtem ágyába majd elkezdtem gondolkozni. Szeret, pedig nem kéne szeretnie és meg is lenne rá az oka. De ő nem hagy el. Mellettem marad, és nem akar nélkülem élni. Képes lettem volna itt hagyni egy szó nélkül. Nem érdemlem meg. Becsuktam szemeim és elaludtam.