22. rész: Csak múlt van semmi jövő, de talán lesz valami jó a jövőben

22. rész

Az izzadság úgy folyt rajtam mintha a zuhany alól jöttem volna ki. Mellkasom nem akart engedelmeskedni nekem s minden áron többnél több levegőt akart magába szippantani. Lábaim remegtek, szemeimmel nem láttam rendesen.  Egy kimerítő edzésem ért végett. Már egy hete itt vagyok, de még mindig csak edzek. Nem felejtettem el annyit, hogy ennyit kéne dogoznom és tanulnom. De inkább csinálom ezt, minthogy embert öljek. Még nem állok készen rá. 
• Denem gyere! Hív a főnök.
• Megyek. - bementem szobájába tisztelettudóan lehajtott fejjel.
• Konichiwa! - borítékot dobott elém. - Kata wa. - kinyitottam a borítékot és egy férfi volt a képen. - lehajtottam a fejjem ezzel jelezve, hogy értettem. Kimentem szobájából és az enyémbe mentem. Kivettem a boríték többi tartalmát. Kuran Naokonak hívták a férfit. Üzletember volt, aki a yakuzáktól kért kölcsönt. Nem fizetett. Nekem pedig meg kell ölnöm. Nem akartam. Holnap kellett volna megtennem, de nem akartam addig várni. Ma akartam, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. Ezért még az nap este elmentem és végeztem vele…

A Hold kacér táncára hívott, ahogy hajamat simogatta mikor a sötétben bujkálva sétáltam haza a nem éppen könnyű feladatom után. A csillagok nem néztek rám. Szégyellték lényem és nem akartak tudomást venni rólam. Csak a Hold. Csak az nézett rám büszkén csak ő uralta az eget.   Haza mentem kimerülve. Lemostam magamról a vért átöltöztem és kiültem az udvara. Nyögéseket, sírást, panaszos imákat és egy nő sikolyát hallottam. Felvettem masamunemet és a hang irányába mentem. Egy férfi akarta bántani azt a fiatal lányt, akinek a hangját hallottam. Szegény lány. Már nem volt rajta semmi.
• Enged el te disznó!
• Hmmm… jöttél játszani?
• Igen. - elő vettem kardom és ő csak szemtelenül vigyorgott.
• Azt hiszed, megtudsz ijesz… - nem bírta kimondani. Egyetlen suhintás kellett és át vágtam a torkát. Összeesett és holtan esett a földre. Nem bírtam meg állni, hogy ne öljem meg. Ridora emlékeztetett és arra, hogy engem senki nem védet meg tőle. Rá tettem a lányra a kabátom majd vállamra vettem és bevittem lakhelyemre. Egy éjszakára legalább biztonságba lesz. Ő az ágyon aludt és pedig a földön ültem éberen. Figyeltem. Nem akartam, hogy bárki is bejöjjön. Nem akartam, hogy valamelyik dög rátegye mocskos kezét erre az ártatlan lányra. Én voltam azon az éjszakán az ő őrangyala. Nem hagytam egy percre se magára. Bárcsak Zelo is ilyen lett volna velem akkor, amikor bajban voltam. De ő nem volt ott. Helyette YongGuk volt az én megmentőm.

Mikor reggel felkelt nem szólt hozzám. Mondtam neki, hogy nem akarom megölni se bántani, de akkor se szólt hozzám.

• Köszönöm. - szólalt meg estefelé.
• Hagyjuk.
• Te lány vagy akkor miért csinálod?
• Mert muszáj.
• Kérlek, taníts engem.
• Nem lehet.
• Miért? 
• Mert megölnének. Haza viszlek, gyere. - szegény nyomor negyed volt az otthona. Családja alig tudott megélni, de amijük volt azt nagy becsben tartották és vigyáztak rá. Össze fogó család volt. Egymást támogatták. Pénzből hiány volt, de szeretettből és hálából nem volt hiány. Több volt nekik ez által, mint bármelyik gazdag embernek. Megígérte a lány, hogy vigyázni fog magára.  Mikor vissza értem főnököm dúlt fúlt.
• Jessica nem ölhetsz többet. Nem tartod be a szabályokat. Azt mondtam, hogy ma öld meg a fickót. Nem ma tetted meg. Csak azért nem vágom le a kis újad vagy ölek meg, mert sokat tettél értem régen. Hamísítani fogsz.

 

 2 hónap. Ennyi kellett a házhoz. Állandóan Zelon járt az eszem és YongGukon. Még egyszer se hívott fel, pedig ha tudná, mennyire hiányzik. Hallani akartam végre hangját, de sajnos nem tudtam. Szenvedek Zelo és magam miatt. De legjobban Zelo miatt. Annyira hülye voltam, hogy hittem neki és bíztam benne. De annyira ártatlannak látszott. Mellette nem féltem kimutatni azt, amit éreztem. Újra gondtalanak és gyereknek éreztem magam.

Beteg lettem. Állandóan hányingerem volt. Fáradt is voltam és az ágyból alig bírtam ki kelni Elkaptam valami hülye influenzát vagy mit és ezért elmentem orvoshoz. Kénytelen voltam. A főnök küldött el. Nem akarta, hogy valami bajom legyen. Beértem a rendelőbe majd csöndbe helyet foglaltam és vártam. Gyűlölök orvoshoz járni, de ki szeret? Körbe néztem és mindenütt meggyötört, fáradt arcokat láttam. Az élet gonosz játéka ez. Az idős emberek múltjukról beszélnek.  Milyen volt régen, menyivel más volt a világ mielőtt fiatal gazdag kis mitugrászok nem voltak. Szolgaként dolgoztatták őket most pedig a múlt fájó nyomait kell elszenvedniük magukon. Rám néztek majd elkezdtek bámulni. Szemükbe megvetés és düh volt. Pedig nem is ismernek. Azt se tudják, ki vagyok, azt se tudják, mit akarok. Ellenségesek azokkal az emberekkel, akik nem olyanok, mint ők. Nem lehet, az nem lehet, hogy a világ ennyire gonosz legyen. Nem vagyok idevaló ez tény, de nem akarok senkinek se ártani. Már nem. Dühöm már rég lecsillapodott a világ ellen. Azok az emberek ellen, akik ártottak nekem, akik nem engedtek élni. Bosszút álltam már rég. Már nincs miért harcolnom. Sötétedet, de a rendelő még mindig teli volt. Néhányan már elmentek azok közül, akik undorodva néztek rám, de még így is túl sokan voltak ellenem. Lehajtottam fejem és a fehér csontszínű járólapot néztem. Oly tökéletesen feküdt helyén. Láthatólag makulátlan volt, nem volt benne hiba. Büszkén uralta területét s nagyságával hangoztatta „ Hééé látod, én tökéletes vagyok” Néztem s találtam benne hibát. Megtudtam titkát és már nem volt többé büszke. A Nap nem járt rajta többet s a természetes fény helyet már csak a mű fény uralta őt. Behódolt neki és kénytelen volt magán elviselni. Olyan, mint Zelo és én. Nekem is van foltom és most már neki is. Mindketten tisztességtelennek vagyunk. Most már én sem istenítenem. Őt is ugyan úgy gyarló embernek tartom, mint a többi embert. A rózsaszín köd elszállt örökre. Zelo a múlt. Végre behívtak. Elmondtam a doktornak a panaszom majd ő egy sor vizsgálatot végzet rajtam. Megtalálta a bajom.

• Maga nem beteg hölgyem. Maga terhes.